
Minden autóőrült tudja, mi is az a 400 GT, Miura, Countach. Legendás Lamborghini sportkocsik. De a cég csak 1964 óta gyárt felső kategóriás sportautókat, és máig hű maradt a mezőgazdasághoz is.
A Ferruccio Lamborghini (1916–1993) által 1948-ban alapított vállalat kezdetben kizárólag traktorokat gyártott. A képünkön látható DL25-ös például 1955-ben készült Lamborghini Trattori gyárban, és azért lett világhírű, mert a Bonhams aukciós cég átverésén 110 ezer dollárért (több mint 32 millió forint) kelt el.
Persze az Egyesült Államokban adtak érte ennyi pénzt, ahova egyébként nem importálták az olasz traktorokat, ez is csak véletlenül került át az óceánon. A közelmúltban pedig szépen felújították a kis kéthengeres szépséget. A 2,5 literes dízelmotor 25 lóerőt nyújtott 1500-as fordulatszámnál, és ezt az észbontó teljesítményt négyfokozatú váltó vitte át a talajra.