„Hal helyett hálót” adott 53 településnek az Élelmiszerlavina

Ötvenhárom településen, összesen 110 hektárnyi földterületen indult el a tavaszi munka a Magyar Élelmiszerbank Egyesület és a Syngenta Élelmiszerlavina programjában. Az itt megtermelt egészséges élelmiszernövények, zöldségfélék nehéz sorsú emberekhez kerülnek majd. A program történetében eddig 100 ezer ember kapott kézzelfogható segítséget. A társadalmi célú program főszereplői az elmúlt években főként a hátrányos helyzetű térségekből kerültek ki, idén már az ország 16 megyéjében vannak résztvevői a hatodik alkalommal elindult Élelmiszerlavinának.

Ily módon, mint az Élelmiszerlavina mottója is kifejezi: „hal helyett hálót” adunk a nehéz helyzetű embereknek. Ők így egyrészt kézzelfogható segítséget kapnak, másrészt visszavezetheti őket a munka világába és akár a saját kertjükben ismét megtermelhetik a család számára szükséges élelmiszereket.

2014-ben több mint 13 ezer emberen segített Élelmiszerlavina. A résztvevők földjein tavaly összesen csaknem 170 tonna egészséges élelmiszernövényt termesztettek, több mint ezer ember aktív bevonásával. Az kezdeményezés története során eddig már így több mint 100 ezer hátrányos helyzetű ember kapott segítséget.

%d blogger ezt kedveli: