Lengyelország áfonya nagyhatalom

A kék áfonya jelenleg Lengyelország legkapósabb terménye; a leszüretelt mennyiség jelentősen nőtt, és az árakra sem lehet panasz. Ugyanakkor a siker elsősorban nem a bogyós gyümölcs iránti étvágy növekedésének, hanem főképp a kozmetikai iparnak tudható be.

Az elmúlt öt évben negyvenöt százalékkal emelkedett a kék áfonya termőterületek száma Lengyelországban a BGZ BNP Paribas adati szerint. Az országban jelenleg mintegy hétezer hektáron termesztenek kék áfonyát, a szám pedig folyamatosan emelkedik. „A kék áfonya termesztése rendkívül jövedelmező, az árak vonzzák a gazdákat, ugyanakkor ez a gyümölcs komoly befektetést is igényel, hiszen raktárakra és hűtőkamrákra is szükség van” – idézi a Fresh Plaza Irenaeus Komorowskit, a Kék áfonya Termesztők Szövetségének (SPBA) elnökét. A Puls Biznesu gazdasági lap beszámolója szerint a lengyel gazdálkodók egymás után térnek át az áfonyatermesztésre, így a hagyományosan vezető terménynek tekintett alma kezd háttérbe szorulni.

Az áfonyafélék iránti kereslet növekedése egész Európában érzékelhető: Finnország és Svédország alig győzi kielégíteni az export igényt. A hivatalos adatok szerint Finnország csak 2012-ben több mint 3 400 tonna áfonyát exportált Japánba. Az áfonyaszüret egybeesik a thaiföldi monszun időszakával, így idén legalább ezer thai farmer utazott a skandináv országokba, hogy részt vehessen a gyümölcsök leszüretelésében.

Az „áfonya mánia” kiváltója a kozmetikai ipar. Dél-koreai kutatók ugyanis igazolták, hogy a gyümölcsben található sav képes megfékezni a bőr kollagén tartalmának lebomlását és azokat a gyulladásos folyamatokat, amelyeket az UV-sugárzás és más környezeti hatások váltanak ki, vagyis segít a fényöregedés meggátolásában. A koreai szépségideál legfontosabb része a tökéletesen egyenletes bőr, amihez a kutatások szerint az antioxidáns áfonyafélék nagymértékben hozzájárulhatnak. És minthogy a világ szépségipara ma elsősorban a koreai trendeket követi, az áfonyatermelők további jó évekre készülhetnek fel.

Iratkozzon fel Ön is hírlevelünkre és értesüljön a friss blogposztokról: https://blog.syngenta.hu/hirlevel

%d blogger ezt kedveli: