Konténerben termeszt zöldséget a Google

Áruszállító konténereket eddig csak teherhajókon és vonatokon láttunk, hamarosan azonban a városokban is feltűnhet egy-egy fémdoboz; a Freight Farmshoz hasonló vállalatok szuper intelligens mini farmokat építenek a konténerekből.

A Google kaliforniai munkatársai már élvezhetik a konténerben, high tech körülmények között termelt levélzöldségeket, miután a Freight Farms beüzemelte mini farmját a telephelyükön. Az amerikai mezőgazdasági vállalat a konténerek újrahasznosítására specializálódott, és eddig ötvennégy mini farmot értékesített az Egyesült Államokban. A cég feladata komoly kihívást jelent, hiszen a fényt át nem eresztő fém konténerekben mindössze 29 négyzetméter terület áll a termelők rendelkezésére.

A növények fényigényének kielégítése mellett a megfelelő víz- és tápanyagellátást is biztosítani kell, a dobozokban ráadásul extrém hőmérséklet is kialakulhat, ami gyorsan tönkreteheti a termést. A megoldást a hidroponikus rendszer és a teljes mértékben automatizált ellátórendszer jelenti, amelynek segítségével a kis konténerekben annyi levélzöldség termeszthető, mint egy négyezer négyzetméter nagyságú termőföldön, ráadásul 90 százalékkal alacsonyabb vízfogyasztás mellett.

A Freight Farms elsősorban levélzöldségek és fűszernövények termesztésére ajánlja a konténereket, az egységek hatékony segítséget jelenthetnek a városokban működő éttermeknek, amelyek így az év 365 napján fedezhetik fűszerszükségletüket, ráadásul friss és ellenőrzött forrásból. A high tech farmok erőssége a gyártó szerint a hordozhatóságuk: a kiépített konténerfarm gyakorlatilag bárhova elszállítható, igaz, az induló költsége tetemes, mintegy 82 ezer dollár (23,7 millió forint). A Freight Farms még csak most bontogatja a szárnyait, de az amerikai gazdák érdeklődését már felkeltette: a mezőgazdasági minisztérium közlése szerint már több farmernek biztosítottak állami támogatást a konténerek megvásárlására.

%d blogger ezt kedveli: