A világ legmagányosabb szigete mezőgazdasági szaktanácsadót keres

Ha ön ért a háziállatok gyógykezeléséhez, tudja, mi a vetésforgó, és azt is, hogyan kell gyümölcsöst telepíteni és ápolni, de az üvegház-fóliasátor sem ismeretlen számára, jelentkezhet az Agricultural Adviser által meghirdetett állásra, amit kis szerencsével be is tölthet augusztus 26-tól.

A munkahely Dél-Afrika és Dél-Amerika között van, az elsőtől 2816, a másodiktól 3360 kilométerre, a Tristan da Cunha szigeteken. Pontosabban a legnagyobb, a 11 kilométer átmérőjű főszigeten, ahol a 265 lakosnak van 300 tehene és 500 birkája, de zöldségre, gyümölcsre is áhítoznak. Mert ugyan szépen hoz a homárhalászat, és jól terem a burgonya is, de szeretnék magukat függetleníteni az élelmiszer importtól. Ehhez azonban kevés a tudásuk, ezért a Nagy-Britanniához tartozó sziget lakóinak szükségük van egy angolul jól beszélő agrárszakemberre, hogy irányítsa, oktassa a helyi földműveseket.

A szerződés két éves, a kezdés attól függ, mikor jár arra hajó. Ez a rejtői mondat azt jelenti, hogy repülőtér nincs, a rendszeres hajójáratok pedig meg sem közelítik a déli Atlanti-óceánon lévő remeteséget. A hirdetés szerint a fizetés megegyezés tárgya, de függ a gyakorlattól és a végzettségtől. Viszont legalább az útiköltség és a szállás ingyenes. Mert a körülmények nem rózsásak.

Tristan da Cunha fősziget egy 2062 méter magas kör alaprajzú vulkáni kúp. Meredek oldalain felszerelés nélkül csak néhány helyen lehet felkapaszkodni. A kúp tövénél másodlagos vulkáni kitörések nyomán kisebb platók keletkeztek, emiatt a legnagyobb sík terület 6 kilométer hosszú és 600 méter széles. Itt élnek a sziget lakosai az Edinburgh of the Seven Seas nevű faluban. A legközelebbi falu 2460 kilométerre északra, Szent Ilona szigetén van.

Éghajlata hűvös, viharos, csapadékos, de az óceán révén soha nincs hideg. A növényzet ezért szinte szubtrópusi.

%d blogger ezt kedveli: