Az örök fagyban várják a békét a szíriai vetőmagvak

Vadbúza magokat szállítottak a szíriai Aleppóból a Norvégiához tartozó Spitzbergák szigetén lévő magbunkerbe, hogy megőrizzék a pusztulástól. Az előrelátás beigazolódott, hiszen Aleppót lerombolták, de a vetőmag trezort – ahol a világ élelmiszernövényeinek magvait őrzik, hogy legyen mihez nyúlni egy esetleges globális katasztrófa esetén – szerencsére elkerülte a háború.

A Svalbard Global Seed Vault, vagyis a magbunker a Norvégiától több száz kilométerre északra lévő Spitzbergák elhagyott szénbányáinak mélyén létesült, ahol az örök jég, a permafrost, valamint külön fagyasztórendszer és méteres vasbetonfalak őrzik mínusz 20 fokon az emberiség számára oly fontos állományt. A szíriai polgárháború azt mutatja, nem lehet eléggé előrelátó az emberiség, hiszen éppen a közelmúltban gyakorlatilag elpusztított Aleppóban volt az aszályos területek mezőgazdasági kutatásait koordináló szervezet, az ICARDA (International Centre for Agricultural Research in the Dry Areas) génbankja.

Itt azokkal a gabonafajtákkal, illetve vad elődeivel foglalkoztak, amelyeket a földművelő embercsoportok megjelenése óta termesztettek a Közel-Kelet termékeny félhold elnevezésű sávjában. Ezek nélkül a gabonafajták nélkül az elmúlt 7-10 ezer év történelme másként alakult volna. Megkockáztatom, nemcsak a Holdra nem jutottunk volna fel, de még internetünk és Syngenta blog sem lenne.

Az aleppói ICARDA központ 150 ezer fajtát őrzött, ám ahogy közeledtek a harcok, a fajták 85 százalékából mintacsomagokat szállítottak az észak-norvég magtrezorba. Fél évvel ezelőtt – amikor Aleppót még nem rombolták le – szíriai kutatók negyvenötezer csomag vetőmagot kértek a Svalbard globális vetőmag széfből, hogy ezek segítségével hozzanak létre új, az aszálynak jobban ellenálló gabonafajtákat. Ebből a szállítmányból kapott nemrégiben Marokkó és Libanon. A bejrúti amerikai egyetemen ugyanis egy mínusz 20 fokos és egy 4 fokos hőmérsékletre hűtött szobában őrzik a magvakat, amelyekkel kísérleteket folytatnak a szintén libanoni Bekaa-völgyben. Ott az ősi fajták felhasználásával igyekeznek újabb, bőtermő, de szárazságtűrő fajtákat létrehozni.

Az ICARDA munkája egyre inkább felértékelődik, ahogy melegszik a bolygónk, ugyanakkor az évezredes műkincsvárosokat leromboló hordák is arra figyelmeztetnek, hogy bárhol kitörhet valami háború, hát legalább a gabonát őrizzük meg, amennyire lehet.

%d blogger ezt kedveli: