Európa legnagyobb városi farmja, az UF002

Hága ipari negyedében elkészült az UF002, ami nem más, mint az egykori Philips-gyár tetejére épített hatalmas üvegház, és egy haltenyésztő telep kombinációja.

A terv a zürichi székhelyű Urban Farmers nevű cégtől származik, amely tápfolyadék használatával működő hidroponikus növénytermesztő rendszerek fejlesztésén dolgozik. A cég szerint szinte bármelyek, földben termő növény fejlődik hidroponikus körülmények között, de növényenként eltérő az alkalmazhatóság mértéke.

Az Urban Farmers 2012-ben nyerte el a Hága által kiírt pályázatot az 1950-es létesült gyárépület hasznosítására, majd a 3,1 millió eurós költség előteremtése után két éve megkezdődhetett a teljes felújítás. Ennek eredményeként a tetőn 1500 négyzetméteres üvegház készült, ami évente 45 tonna zöldség termesztésére képes. Emellett a 400 négyzetméteres beltéri haltelep is kibocsáthat 19 tonna friss halat.

Amint Mark Durno, a projekt 31 éves skót vezetője elmondta, nagy lehetőségek vannak Hollandia ipari övezeteiben, hiszen Hágában például a régi gyárépületet 15 százaléka üresen áll. Az Urban Farmers ugyanakkor bejelentette, hogy tevékenységét rövidesen kiterjeszti az Egyesült Államok keleti partvidékére is.

%d blogger ezt kedveli: