A lengyel alma Fehéroroszországon keresztül utazik az orosz „szürke” piacra

Az Alma és Körte Világszövetség (World Apple and Pear Association, WAPA) előrejelzése szerint idén az EU almatermése három százalékkal csökken, és alig haladja meg a 12 millió tonnát. De ez még mindig nem rossz szám, hiszen négy éve még kétmillió tonnával volt kisebb a termés, és tavalyi rekord sem volt több mint 12,3 millió tonna.

Az idei visszaesés részben az Ausztria, Szlovénia, Horvátország és Szlovákia termelőit sújtó áprilisi fagy miatt következett be, ami ugyanakkor lehetővé teszi, hogy lehetőségek az EU legnagyobb alma termelő országai – Lengyelország, Olaszország, Franciaország és Németország – növeljék a kivitelt.

„A termés ugyan kicsit kevesebb, mint tavaly, de lehet, hogy ez a mérsékeltebb mennyiség segíthet egyensúlyba hozni a keresletet és a kínálatot. Ez az árakra lehet hatással, hiszen a magas hozam és a kereskedők versenye lenyomta az árakat” – mondta Philippe Binard, a WAPA főtitkára. A mai helyzetben – az orosz embargó miatt – az EU termelői leginkább a belpiactól függenek.

Mielőtt Oroszország 2014-ben betiltotta az Európai Unióból származó élelmiszerek importját, az EU mintegy 800 ezer tonna almát szállított Oroszországba. Ugyanakkor 2013 óta a kivitel mennyisége az EU-n kívüli országokban mintegy 10 százalékkal csökkent. Ez azt jelzi, hogy milyen fontos az orosz exportpiac – különösen Európa legnagyobb alma termelője Lengyelország számára. Lengyelország az almatermésének mintegy 75 százalékát szállította az orosz piacra az embargó előtt.

A lengyel almaexportőr, a Rajpol szakembere, Dominik Wozniak ugyanakkor arról számolt be, hogy Lengyelország sikeresen növelte szállításait Fehéroroszországba és Kazahsztánba az elmúlt két évben. Fehéroroszország a tavalyi 1,73 millió tonnás vásárlásával messze a legnagyobb vevője volt az EU-almának, ugyanakkor Wozniak szerint az export bizonyos része Oroszországban landolt a szürke piacon.

Akárcsak az alma, a körtetermés is visszaesik idén. A WAPA előrejelzése szerint a tavalyi 2,39 millió tonnával szemben ebben az évben mindössze 2,17 millió tonna várható. A legnagyobb mértékű csökkenést Szlovénia és Csehország jelezte a kedvezőtlen időjárási viszonyok miatt.

%d blogger ezt kedveli: