Összefog a mezőgazdasággal az Apple

Az Apple eddig nem volt közvetlen kapcsolatban a mezőgazdasággal, de a cég új irányt mutat az új dániai adatközpontjával. A Jütland félszigeten található központ teljes mértékben megújuló energiaforrásokból történő áramellátásán kívül a cég felhasználja az adatközpont működése közben keletkező hulladékhőt, és egy távfűtési rendszerbe táplálja, a helyi lakások fűtésére.

Ez azonban még nem minden. Az adatközpont részben a gazdaságokból származó zöldhulladékot is újrahasznosítaná. Az Apple ugyanis az Aarhusi Egyetemmel karöltve olyan rendszeren dolgozik, amely lehetővé tenné a mezőgazdasági hulladék komposztálása során keletkező metán energiatermelésre való felhasználását. Így a tápanyagban gazdag trágya mellett közvetve elektromos áramot is biztosíthat a mezőgazdaság.

A dán kormány tavaly bejelentette, hogy az Apple 950 millió dolláros beruházása jelentette a legnagyobb külföldi tőkebefektetést az ország történelmében. Az írországi és a dániai központ az Apple két legnagyobb európai befektetése.

Az Apple az éves Környezeti Felelősségvállalási Jelentésében azt állítja, hogy az a célja, hogy minden terméke teljes mértékben újrahasznosított anyagból készüljön, így csökkenjen a bányászat jelentősége a technológiai fejlődés során.

Másrészt az ilyen energia-visszanyerő fejlesztések révén távolabbra tolható az az időpont, amikor a globális felmelegedés miatt megemelkedik az óceánok vízszintje. És ez a dán szigetek lakosságának különösen fontos. Koppenhága például nagyjából egy méterrel van a tengerszint fölött.

%d blogger ezt kedveli: