Bajban vannak a katari tehenek

A földgázvagyonát értékesítő Katar igen jól élt, amíg a szomszédos arab országok blokád alá nem vonták azzal a váddal, hogy a megyényi kis ország támogatja a terrorizmust.

Doha, a főváros közelében lévő tehenészetben is jó dolga volt a Hollandiából vásárolt jószágoknak: légkondicionált istállóban ropogtatták az importált takarmányt, és narancsszínű egyenruhába öltöztetett ázsiai vendégmunkások keresték kedvüket. Mármint a tehenekét.

Mivel a közúti szállítás csak Szaúd-Arábiából lehetséges, azt a határt azonban lezárták, Katar légi- és tengeri úton próbál élelmiszerhez jutni. Ausztráliából például egy teljes hajónyi élő birka érkezett.

Eddig ugyanis az élelmiszer 80 százalékát Szaúd-Arábiából szállították.

Viszont – amint a Reuters tudósított – a takarmányimportra már nincs kapacitás. Amint az egyik nepáli tehenész elmondta, szeretnék növelni a tejtermelést, de ahhoz sok-sok takarmány kellene. A takarmánygabona azonban mindeddig a bojkotthoz szintén csatlakozott Egyesült Arab Emírségekből származott. Ezért dohai kereskedők úgy próbálják túlélni a szomszédok bojkottját, hogy olyan távoli helyekről próbálnak beszerezni, mint India és Kína.

%d blogger ezt kedveli: