„Okos” fóliasátrak a sivatagban

Jövő tavaszra 124,5 ezer hektár új termőterület létesül Egyiptomban, a nílusi ország valamint a Koreai-Arab Társaság (Korea-Arab Society, KAS) megállapodása alapján. Koreai szakértők és egyiptomi munkások ugyanis összesen 50 ezer, egyenként mintegy 2,5 hektáros – számítógép vezérelt – „okos” fóliasátrat építenek.

A 10 milliárd dolláros üzlet kiterjed tengervíz-sótalanító berendezésekre valamint napenergia erőművekre is – jelentette az Arab Finance üzleti portál.

A lap által „mezőgazdasági városnak” nevezett beruházás helyszíne a 19 ezer négyzetkilométeres Kattara-mélyföld. Ez Egyiptom északnyugati részén, a Líbiai-sivatagban található lefolyástalan medence. A medence felszínének nagyobb része a tengerszint alatt terül el, és homokdűnék, sóréteg és sós mocsarak fedik. A legmélyebb pontja 133 méterrel van a tenger szintje alatt. A mélyföld éghajlata száraz, északon 25–50 milliméter csapadékot kap évente, délen ennél is kevesebbet.

A napi maximum-hőmérséklet 6,2–36,2 °C között ingadozik, tehát nem éppen mezőgazdasági vidék.

Napenergia azonban lesz bőven a vízszivattyúk, a csepegtető öntözés működtetésére. A mezőgazdasági városban elsősorban takarmánynövényeket és steviát fognak termeszteni, mivel az utóbbi a cukor jó alternatívája a lehet.

%d blogger ezt kedveli: