Lézeres seregélyriasztó

Tavaly a seregélyek és a vándorrigók csak Oregon államban 11 millió dolláros kárt okoztak az áfonyásokban.

Egy oregoni áfonyatermesztő farmer, Justin Meduri már nagyon unta, hogy az éves termés mintegy 100 ezer dollárt érő negyede a madarak begyében végezte, ezért megrendelte a holland Bird Control Grouptól az Agrilaser Autonomic rendszert. A hat lézerfejjel körbevették az áfonyást, hogy afféle fény-kerítésként megvédjék a termést a madaraktól.

A lézereknek használata a madarak elriasztására viszonylag új ötlet, ami az etológiai kutatásokon alapul. A pásztázó lézernyalábokat a madarak olyan ijesztőnek látják, mintha ragadozók veszélyeztetnék őket, és hanyatt-homlok elrepülnek. Állítólag a látásuk sem sérül. Annak érdekében pedig, hogy ne szokjanak hozzá, a bozótban vándorló zöld pontokhoz, a rendszer állandóan változtatja a lézernyalábok alkotta mintázatot. És hogy miért zöld, és nem rubinlézert használ a rendszer? Steinar Henskes, a gyártó cég vezetője elmondta, hogy a kísérletek azt mutatták, nyolcszor annyi madarat riasztott el a zöld fény, mint a vörös. Így a rendszer a madarak 70-99 százalékát képest elűzni.

A lézer úgy van beállítva, hogy fölfelé ne világítson, nehogy veszélyeztessen a repülést, ugyanakkor, ha a fejet úgy helyezték el, hogy a nyaláb utat keresztezhet, kikapcsol a rendszer, ha közeledő autót észlel.

Justin Meduri úgy számítja, hogy az Agrilaser Autonomic rendszer révén idén 260 tonna áfonyát mentett meg a madarak elől, amivel több mint 99 ezer dollárral nőtt a bevétele.

Iratkozzon fel Ön is hírlevelünkre és értesüljön a friss blogposztokról:https://blog.syngenta.hu/hirlevel

%d blogger ezt kedveli: