Rekordév után a német agrárexport

A német mezőgazdasági termékek és mezőgazdasági gépek exportja tavaly csúcsot ért el a kihívásokkal teli környezet ellenére – írta a Deutsche Welle a berlini Nemzetközi Zöld Hétről írott tudósításában.

A német mezőgazdasági ágazat 2017-ben 78,3 milliárd euró értékben exportált terményeket és mezőgazdasági gépeket ­– jelentette az előzetes számítások alapján a német Élelmiszer- és Agrártermékek Exportszövetsége ipari Agrárszövetsége, a GEFA.

Ez minden idők legmagasabb értéke, ami 3,9 százalékkal haladja meg a tavaly előtti adatokat.

A GEFA közleményében hozzátette, hogy Németország továbbra is az agrártermékek harmadik legnagyobb exportőre világszerte, és ugyanaz vonatkozik a behozatalra is.

Az uniós tagországokba irányuló szállítások több éven át tartó csökkenése után (ami a gépek exportját egyáltalán nem érintette), a többi 27 EU tag németországi beszerzései 4,4 százalékkal 46,4 milliárd euróra emelkedtek a tavalyi első tíz hónapban, miközben az unión kívülre irányuló kivitel értéke csupán 2,3 százalékkal emelkedett.

A GEFA kijelentette, hogy örömmel látja, hogy az elmúlt hónapokban az Oroszországba irányuló kivitel is jelentősen megemelkedett, a számos, Moszkvával szembeni uniós szankció ellenére. Ezzel szemben 2017-ben a Kínába történő szállítások értéke 11,7 százalékkal, az irániaké pedig 37,7 százalékkal mérséklődött.

A mezőgazdasági termelők szövetségei felhívták a figyelmet a globális kereskedelem protekcionista tendenciáira, mondván, hogy a tervezett kétoldalú szerződések csak lassan jönnek létre.

Iratkozzon fel Ön is hírlevelünkre és értesüljön a friss blogposztokról:https://blog.syngenta.hu/hirlevel

%d blogger ezt kedveli: