Akármilyen fura, de nem a franciák a legnagyobb sajtfogyasztók

A népszerű anekdota szerint 1962-ben Charles de Gaulle egyszer kifakadt: hogyan lehet kormányozni egy országot, ahol 246-féle sajt van?

A franciák ezt a számot alaposan felkerekítették, és már úgy mesélik a történetet, hogy a Tábornok (ahogy tisztelettel nevezték: le Général) azt mondta volna: „Comment voulez-vous gouverner un pays où il existe plus de 300 sortes de fromage?” Vagyis az idézet már több mint 300 félét ír a kérdéssel foglalkozó blog szerint, amely egyébként a következő számokat sorolja fel: 246, 258, 265, 300, 365.

De végül is nem a fajták száma érdekel most bennünket, hanem az, hogy az idézet alapján világszerte elkönyvelték: a franciák olyan népek, akik a baguette mellett főleg, a vörös bort és a sajtot fogyasztanak, és az utóbbi kettőből jó sokat.

Hát nem. A franciák – legalábbis ami az egy főre jutó sajtfogyasztást illeti –, csupán a negyedik helyen vannak Dánia, Izland és Finnország után.

Az ellenkező végletet Kína, Mongólia, Zimbabwe és Kolumbia képviseli, de nem is csoda, mert Európának néhány ezer évnyi előnye van a sajtkészítés és -fogyasztás terén. És amíg Ázsia például csak az utóbbi évtizedekben ismerkedik az európai sajttal, a keleti országoknak eltérően fejlődött gazdag táplálkozási kultúrájuk van, és mindenféle fermentáció eredményeként olyan remek dolgok kerülnek az asztalra, mint a tofu, a miszó, vagy a szintén erjesztéssel készülő koreai kimchi többszáz változata.

Iratkozzon fel Ön is hírlevelünkre és értesüljön a friss blogposztokról:https://blog.syngenta.hu/hirlevel

%d blogger ezt kedveli: