Már nem fél az ír kergemarhakórtól Kína

Kína úgy döntött, hogy több évi sikertelen tárgyalások után megnyitja piacát az ír marhahús előtt – írta az Irish Post.

Ez azért számít nagy hírnek, mert az Egyesült Államok és Kína 2001-ben leállította az EU-ból származó marhahús értékesítését a kergemarhakór terjedésével kapcsolatos félelmek miatt. Az USA csupán három éve adott Írországnak beviteli engedélyt.

A közelmúltban viszont kínai tisztviselők Írországban végiglátogatták a húsüzemeket és a szarvasmarha tenyészeteket, hogy értékeljék a minőségbiztosítási és létesítményi előírások végrehajtását, mivel fontolóra vették a piac megnyitását az ír marhahús előtt.

Az importtilalom megszüntetésére irányuló hivatalos megállapodás egyébként 2015-ben született meg, de a kínai kormányzat csak most adott zöld jelzést a behozatal újraindításához.

A hirtelen döntés hátterében az állhat, hogy az utóbbi években gyorsan nőtt a húsipari termékek iránti kereslet Kínában, és az ország jelenleg a világ kínálatának egynegyedét fogyasztja el. Az egy főre jutó átlagos marhahúsfogyasztás évente 4 kilogramm, ami ugyan nagyon alacsony érték az írországi 19 kilogrammos átlaghoz képest, ám az eddig főként Ausztráliából importált marhahús egyre divatosabbá vált Kínában.

Amíg 2012-ben nem érte el a 100 ezer tonnát a marhahúsimport, addig tavaly már 700 ezer tonna körül volt, és az Independent cikke szerint ez a szám akár meg is kétszereződhet az évtized végére.

A növekvő urbanizáció és a javuló életszínvonal révén az elkövetkező években várhatóan emelkedni fog a marhahús iránti fogyasztói kereslet, ami az ír mezőgazdasági és élelmiszer-export nagyarányú növekedését eredményezheti.

Iratkozzon fel Ön is hírlevelünkre és értesüljön a friss blogposztokról:https://blog.syngenta.hu/hirlevel

%d blogger ezt kedveli: