Egymilliárd eurós segély kérnek a német gazdák, de egyvalaki nem szorul rá

A német gazdálkodóknak mintegy egymilliárd eurós különleges támogatásra van szükségük a szárazság és a hőhullám okozta károk miatt – ismertette a Reuters hírügynökség a német farmerszövetség, a DBV közleményét, amely szerint a támogatást azoknak a mezőgazdasági termelőknek kellene kifizetni, akik termésük legalább 30 százalékát elvesztették.

Az idei szárazság és hőhullám legnagyobbrészt Lengyelországban, Nagy-Britanniában, és Skandináviában okozott súlyos károkat. Joachim Rukwied, a DBV elnöke szerint hazájában „egymilliárd euró lenne kívánatos a termésveszteségek kompenzálásához.” Néhány nappal korábban, július végén Julia Klöckner német mezőgazdasági miniszter is aggodalmát fejezte ki a gabonafélék, a burgonya, a kukorica és a cukorrépa várható terméscsökkenése miatt.

Hogy valami jó hírről is beszámoljunk: egy német bíróság úgy döntött, hogy a hatóságoknak 773 ezer eurót kell fizetniük annak a lahnaui farmernek, aki egy, a római időkből származó bronz lófejet talált a földjén 2009-ben. Az AP hírügynökség szerint a lelet Augustus császár lovas szobrához tartozott, de Hessen tartomány csak 48 ezer eurót fizetett a megtalálónak. A bíróság azonban kijelentette, hogy az állami törvény szerint a gazdálkodónak a lelet értékének fele jár, és a lófejet közel 1,6 millió euróra becsülte a szakértő.

Fotó: Pixabay.com

%d blogger ezt kedveli: