Dél-afrikai farmereket fogadna Oroszország

Az egykori holland gyarmatosítók dél-afrikai leszármazottai komoly farmkultúrával rendelkeznek, ám a sok esetben felderítetlen farmergyilkosságok és a kisajátítások miatt új hazát keresnek. Ezért egy boer (afrikaans nyelven:farmer) delegáció Oroszországba látogatott, hogy felmérje a lehetőségeket.

Oroszország viszonylag alulnépesedett méretéhez képest, és a dél-afrikai The Citizen című lap szerint állítólag megfontolja, hogy több ezer dél-afrikai fehér farmert fogadjon be, hogy fejlessze mezőgazdaságát. A lap szerint mintegy 15 ezer gazdálkodóból álló csoport állítólag felajánlotta szolgáltatásait az országnak, hogy a Fekete-tengertől keletre eső területen a megtakarításaikat befektetve farmgazdaságokat hozzanak létre, és még angol nyelvleckéket is adnának a helyieknek.

Egy orosz hírcsatorna szerint előbb harminc család települne át, és a tapasztalatok alapján követnék őket a többiek. A Rosszija 1 televízió pedig bejelentette, hogy a boer delegáció Sztavropolba érkezett a migrációval kapcsolatos javaslataikkal.

Adi Siebus farmer elmondta az oroszoknak, hogy a költözés számukra élet és a halál kérdése a farmokon elkövetett bűncselekmények és gyilkosságok miatt. A gyilkosságok áldozatai jellemzően az ország fehér, afrikaans nyelvű kisebbségének tagjai.

A dél-afrikai politikusok állítólag gyűlöletet és „erőszakhullámot” szítottak és kormány mérlegeli az alkotmány megváltoztatását, hogy kártalanítás nélkül kisajátíthassa a földeket. A boer delegáció – akiket látszólag egy Oroszországba költözött német farmercsalád inspirált – azt állította, hogy Sztavropolnak nagyszerű klímája van a gazdálkodáshoz, és minden család hajlandó legalább 100 ezer dollárt hozni, hogy bérbe vegyen földet Oroszországban, és beindítsa gazdaságát.

Sztavropol Oroszország Sztavropoli határterületének székhelye és legnépesebb városa, egyben kulturális, üzleti és ipari központja. Egyike az Észak-kaukázusi szövetségi körzet legjelentősebb városainak.

%d blogger ezt kedveli: