Kiviteli rekordot döntött a perui csemegeszőlő és az avokádó

Peru a 2018/2019-es csemegeszőlő szezon végén igen elégedett lehet, főként, ami az exportot illeti.

Az kézenfekvő, hogy a latin-amerikai ország csemegeszőlőjének fő vásárlója az Egyesült Államok, azt azonban kevesen tudják, hogy a legnagyobb importálók listáját az USA után Kína, Hollandia és az Egyesült Királyság vezeti.

Amint a perui csemegeszőlő termesztők ágazati szövetsége, a ProVid bejelentette, a 2018/2019-es szezonban 50 millió darab, egyenként 8,2 kilogrammos ládával szállítottak külföldre. A ProVid vezérigazgatója, Carlos Zamorano Macchiavello külön kiemelte, hogy ez a mennyiség 51,5 százalékkal haladja meg az előző szezon eredményeit, sőt, jelentősen meghaladja a korábban prognosztizált 45 millió ládás mennyiséget is. A 2017/2018-as szezon hozama ugyanakkor nagymértékben elmaradt a szokásostól a 2017-es év elején az agrárágazatot sújtó hatalmas esőzések és áradások miatt. Így az előző szezonban mindössze 33 millió ládányi szőlőt exportálhattak a gazdaságok.

Ami az avokádót illeti, a tavalyi 800 millió dolláros exportérték-rekord 26 százalékkal volt magasabb a tavaly előttinél, és ebből a legnagyobb vásárló, Hollandia 275 millió dollárral részesedett, míg az USA és Spanyolország 191, illetve 111 millió dollárért vásárolt. Egy évtizeddel korábban a perui avokádó világpiaci értékesítési értéke csupán 84,8 millió dolláros volt.

Fotó: Pixabay.com

%d blogger ezt kedveli: