Dániában vásárolt tenyészállatokat egy kínai sertéstenyésztő cég

Másfél éve még Kínában tartották a világ sertésállományának felét, ám a sertésvész alaposan lecsökkentette az állományt.

A pekingi mezőgazdasági minisztérium legfrissebb adatai azt mutatják, hogy szeptemberben 41,1 százalékkal kevesebb sertést tartottak Kínában, mint a tavalyi kilencedik hónapban. Ráadásul az állomány csökkenése hónapról hónapra gyorsul.

A Rabobank becslése szerint emiatt októberben a sertések száma már 50 százalékkal volt a bázis alatt, az év végére pedig akár 55 százalékról is beszélhetünk. Sőt a bank elemzője, Pen Csen-csün úgy véli, hogy a jövő évben további csökkenés várható – írta a Reuters hírügynökség.

Nemrégiben ugyanakkor – idén első ízben – Kína megkezdte az élő sertés importját. Kína korábban évente akár 10 ezer sertést is importált vérfrissítési céllal.

Ezúttal az ország ötödik legnagyobb sertéstenyésztője, a C.P. Pokphand Co összesen 906 tenyészállatot vásároltak Dániából 2,94 millió dollár értékben. Az augusztus végén bérelt repülővel érkezett jószágok több mint egy hónapot töltöttek karanténban Hubei tartományban. Amint Paj San-lin a társaság vezérigazgatója a Reutersnek elmondta, a mai 4 millióról 2021-re 10 millióra akarja növelni a cég sertésállományát.

%d blogger ezt kedveli: