Lengyel tervek a csapadékvíz megtartására

A tavalyi forró nyár után az idei aszály a 16 lengyel tartományból 14-et érintett sújtott. A varsói kormány szerint Lengyelország lett Európa egy vízben legszegényebb országa, ami tavaly és idén jelentősen csökkentette a terméshozamot, sőt néhány városban vízhiány lépett fel – írta a Reuters hírügynökség.

Ezért létrehoztak egy 2021-től 2027-ig tartó hatéves tervet – amelyben szerepel 30 víztározó létesítése is – azzal a céllal, hogy a 38 millió lakosú országban javuljon a vízellátás.

„Ez az első átfogó terv, amellyel ellensúlyozni lehet az aszályok következményeit” – mondta Daniel Kociolek, a vízkészletek kezelésére 2018-ban létrehozott állami testület, a Wody Polskie (Lengyel Vizek) szóvivője.

Éppen idejében, mert Krzysztof Kubiak, a varsói közeli Sochaczew állattenyésztője szerint a korábbi évek gabona- és fűtartalékai nélkül nem lenne elegendő takarmánya 58 tejelő tehénének. „Ha jövőre sem lesz sok csapadék, baj lesz” – mondta Kubiak, aki úgy döntött, hogy a magas költségek miatt nem öntözi a gazdaságát. Szerinte állami szinten fontolóra kellene venni a jelenleg elpazarolt víz tárolását. Tavasszal a hóolvadást követően a víz a csatornákon a folyókba, majd a tengerbe ömlik, de ezt a vizet tárolni kell, mondta, hozzátéve: „De egyetlen gazdának sem lenne elég pénze ilyen tároló- és öntözőrendszer kiépítésére”

Wiktor Kotowski, a Varsói Egyetem Növényökológiai és Környezetvédelmi Tanszékének professzora elmondta, hogy a valódi probléma a helytelen kezelés. Lengyelország sokkal jobb helyzetben lenne, ha megőrizte volna vizes élőhelyeit, illetve, ha a nem egyenesítette volna ki a folyóit, vagyis nem vágta volna le a kanyarulatokat – amint az nálunk a Tisza esetében történt.

Így megszűnt az ártéri mezőgazdaság, csökkent a talajvíz szintje, felgyorsult a víz áramlása, és a szabályozott folyó afféle lefolyócsatornaként működve egyenesen a tengerbe vezeti a csapadékot.

Sourabh yadav képe a Pixabay -en.

***

Iratkozzon fel Ön is hírlevelünkre és értesüljön a friss blogposztokról: https://blog.syngenta.hu/hirlevel

Fent vagyunk a Facebookon is: https://www.facebook.com/syngentaagrarklub

 

 

%d blogger ezt kedveli: