A bozóttűz hatással lesz a világpiaci árakra

Mindezidáig Ausztrália volt a világ egyik legnagyobb búza exportőre, ám arról még nem érkeztek jelentések, hogy a bozóttüzek mekkora károkat okoztak a termőföldeken.

Másrészt szakértők arra is rámutatnak, hogy a tüzek hatása, a szél által szállított pernye és a füstgázok száz mérföldekkel távolabb is komoly károkat okozhatnak a vegetációban. Vagyis csökkenthetik a növények növekedését és a terméshozamot, így mindez tehát hatással lesz a világpiaci árakra.

Mivel Ausztrália – Brazília mögött – a világ második legnagyobb marha- és borjúhús-exportőre, a marhahús világpiaci ára komolyan emelkedhet. Tegyük hozzá, hogy a 2017 óta tartó aszály már önmagában is mérsékelte az állatállományt, mivel Ausztráliában hagyományosan szabadon, a hatalmas legelőkön tartják a szarvasmarhákat és a juhokat. A gazdák pedig csak időnként ellenőrzik az állatokat.

Dél-Ausztrália ugyanakkor nemcsak hústermelő, hanem a világ hetedik legnagyobb tejtermék exportőre, amely elsősorban Ázsiába szállít például friss tejet, vajat, sajtot, valamint tejport. A kormány adatai szerint a tejipar az ország negyedik legnagyobb mezőgazdasági ágazata, amelynek éves forgalma eléri a 3,3 milliárd ausztrál, vagy a 2,3 milliárd amerikai dollárt.

Most azonban két nagy tejipari régióban is komoly tűzkárok keletkeztek.

Fotóillusztráció: Pixabay.com

***

Iratkozzon fel Ön is hírlevelünkre és értesüljön a friss blogposztokról: https://blog.syngenta.hu/hirlevel

Fent vagyunk a Facebookon is: https://www.facebook.com/syngentaagrarklub