
Kelet-Ázsia egyik legnagyobb élelmiszer szállítója Ausztrália. Mindeddig főként gabona- és marhahús exportja révén emlegették, mára azonban szépen feljött a csemegeszőlő is. Az időjárás nagyon jó volt a szezonban, így a farmerek igen magas terméshozamokat értek el.
Idén először haladta meg az ausztrál csemegeszőlő kivitel értéke az 500 millió ausztrál dollárt, vagyis a 100 milliárd forintot.
Amint a kontinens-ország Csemegeszőlő Szövetsége közzétette, az exportérték elérte az 555,2 millió dollárt (112,15 milliárd forint), miután a 146 ezer tonnát meghaladó mennyiség éppen 33 százalékkal volt több a tavalyinál. A nagy előrelépés főleg a japán kereslet megugrásának volt köszönhető, így Ausztrália lett a japán piac legnagyobb szőlő beszállítója a dél féltekén. Azonban továbbra is Chile a legnagyobb versenytársuk, hiszen Dél-Korea hagyományosan Chiléből szerzi be a szőlőt, így az ottani keresletnövekedés kellemes meglepetés volt az ausztrálok számára. Ugyanakkor Kína továbbra is a szőlő egyre fejlődő piacának számít.
Mindezek alapján a Csemegeszőlő Szövetség további beruházásokra buzdítja a farmereket, hogy javítsák gazdaságuk infrastruktúráját, és így növekedési pályán tartsák az ausztrál csemegeszőlő kivitelt.
***
Iratkozzon fel Ön is hírlevelünkre és értesüljön a friss blogposztokról: https://blog.syngenta.hu/hirlevel
Fent vagyunk a Facebookon is: https://www.facebook.com/syngentaagrarklub