Beköszönt a robotizált traktorok kora?

A jövő elérkezett, már ami a robotizált traktorokat illeti. Asimov ugyan sokkal korábbra várta az széles körben alkalmazható, emberszabású, szóval humanoid robotok elterjedését, de a robotika három alaptörvényét megalkotó tudós-író nyilván annak is örülne, ha látná a traktor robotokat a földeken.

Amint az igavonó háziállatok, úgy a traktorok is jelentősen növelték az egy gazda által megművelhető földterületet. Aztán elérkezett a 21. század, pontosabban 2011, amikor az Autonomous Tractor Corporation a hagyományos traktorokat önjáróvá, önvezetővé tette.

traktor5ok

Most pedig a Case IH Agriculture mutatta be traktortanulmányát, ami már kifejezetten robotnak készült: nincs vezető fülkéje. Ezért ez egy olyan szenzorokkal rendelkező robot, amely ugyanakkor nem teljesen önálló: a vezetője ott van a póráz végén. Ha az érzékelők bármiféle akadályt észlelnek, riasztják a vezetőt, aki a távirányítóval átveheti a kormányzást.

Amint a képünkön látható, a kamera és a szokványos radar mellett a jármű orrába lidart, egy lézer-alapú képalkotó szenzort telepítettek, ami lefelé is lát, és érzékeli a talaj változásait is. A Case IH ACV (autonomous concept vehicle) alapja a cég közismert Magnum traktormodellje, amit egy 8,7 literes 305 lóerős motor hajt. A vállalat a következő években több önjáró traktor sorozatgyártását tervezi.