Csodabab El Salvadorban

Egy új, rendkívül szárazságtűrő babfajtát kísérletezett ki El Salvadorban a mezőgazdasági és erdészeti technológiaközpont (CENTA). A keresztezéssel létrehozott „csodabab”, a CENTA-EAC nem csupán jól tűri az aszályt, hanem ellenáll a bab aranysárga mozaik vírus okozta fertőzésnek is.

„Mondanánk, hogy csupán a fekete és a vörös bab egyszerű keresztezéséből jött létre a hibrid, de az eredményeinket öt éves szelektálás előzte meg” – magyarázta a CENTA kutatója, Aldemaro Clara. „Küldetésünk, hogy az éghajlatváltozásnak ellenálló magvakkal jelenjünk meg a piacon, mert ebben a magas hőmérséklet mellett hosszú aszályok és nagyon csapadékos esős évszak váltják egymást” – tette hozzá egy másik CENTA-kutató, Rolando Ventura.

A régió több laboratóriuma egy évtizede dolgozik azon, hogy olyan hibrideket hozzanak létre, amelyek nem csak ellenállnak az ismétlődő aszályoknak, hanem a legszélsőségesebb körülmények között is számba vehető termést hoznak. A San Salvadortól 30 kilométernyire lévő Quezaltepeque 13 farmere kapta az első CENTA-EAC vetőmagvakat. A termést büszkén mutogatták az AFP riporterének, hangsúlyozva, hogy vetés után 15 napos szárazság majd két vihar is sújtotta földjeiket.

Éppen idejében fejeződött be a kísérlet, mert idén igen hosszan tartó szárazság volt Közép-Amerikában. Olyan rossz lett a termés, hogy Costa Rica és Guatemala földműveseivel együtt összesen 2,3 millió kis gazdaságnak lesz szüksége élelmiszersegélyre – figyelmeztetett az ENSZ Világélelmezési Program.

Iratkozzon fel Ön is hírlevelünkre és értesüljön a friss blogposztokról: https://blog.syngenta.hu/hirlevel