Európa-szerte sok, jó minőségű búza termett

A négy legfontosabb európai búzatermelő, Franciaország, Németország, Nagy-Britannia és Lengyelország a tavalyi aszálykár után idén várhatóan jóval többet takarít be – tudósított a Reuters hírügynökség.

A francia mezőgazdasági minisztérium augusztus elején 38,2 millió tonnára növelte a búzatermés-becslését, noha egy hónappal korábban még csak 37,0 millió tonnát vártak a szakértők. Jóllehet a 38,2 millió tonna az elmúlt négy év legnagyobb termése, és 12 százalékkal magasabb a tavalyinál, a piac korábban 39 millió tonnás termést várt. A minőséggel is elégedettek a franciák, és 11 százalékos, vagy afölötti proteintartalmat mértek az aratás során.

A német gazdák hálásak a hőhullámnak, hogy jó tempóban haladhattak a betakarítással, és nem fogadták örömmel, hogy az észak-németországi Schleswig-Holsteinben a lábon álló búza elég komoly esőt kapott. Mindenesetre becslések szerint Németország 23 – 23,5 millió tonnát fog betakarítani, 15 százalékkal többet, mint 2018-ban.

Nagy-Britanniában 2015 óta a legnagyobb búzatermesztést várják. A farmerszövetség, a National Farmers Union szerint a 2018-as 14,0 millió tonnáról várhatóan 15,2 – 15,5 millió tonnára emelkedik a termés.

A lengyelországi Sparks Polska elemzője 10,7 millió tonnás termést prognosztizált, ami 8 százalékkal magasabb az előző évihez képest. Kiemelte ugyanakkor, hogy nagyon magas az idei termés sikértartalma.

***

Iratkozzon fel Ön is hírlevelünkre és értesüljön a friss blogposztokról: https://blog.syngenta.hu/hirlevel

Fent vagyunk a Facebookon is: https://www.facebook.com/syngentaagrarklub