A vasúti síneket alig használják. Csak fekszenek a talpfákon és órákig nem történik semmi, de milyen jó, hogy vannak, ha jön a vonat. Így gondolkodtak a japánok, amikor Tokió elővárosában olyan víztárolót építettek, amire évente átlagosan hétszer van szükség.
A Tokiótól 30 kilométerre északra lévő Kaszukabe városa arról híres, hogy ott épült fel a világ legnagyobb árvízelvezető puffertárolója. A 2008-ben befejeződött építkezés azért tartott 16 évig, mert a víztárolórendszer a föld alatt épült, és szokatlanul hatalmas méretekről beszélünk.
[youtube https://www.youtube.com/watch?v=o85teh1vU_0]
Képzeljünk el öt, 70 méter mélységbe a talajba mélyedő aknát, amelyek mindegyike 30 méter átmérőjű, tehát nagyjából 49 500 köbméter vizet fogad be. Ezeket egy 6,3 kilométer hosszú és 10 méter átmérőjű, szintén földalatti csatorna köti össze, ami olyan víztárolóhoz vezet, ahonnan az Edo folyóba szivattyúzzák a vizet. Ez a tározó sem kicsi, hiszen 59, egyenként 18 méter magas betonoszlop tartja a tetejét és az egész rendszer kapacitását mi sem mutatja jobban, hogy másodpercenként 200 köbméter víz szállítására képes. Más szóval egy 25 méteres úszómedencét egy slukkra kiszippantana.
Most lássuk, honnan jön ennyi víz. Tokió történelmi neve Edo volt és a Kantót, Japán legértékesebb mezőgazdasági területét átszelő folyóról kapta a nevét. A japán szigetekhez hasonlóan a fősziget, Honsu is inkább a hegymászók álma, mint a földműveseké, a hegyekből pedig időszakosan hatalmas mennyiségű víz zúdul le az alföldre. Mivel Japánban a termőföld drágább az aranynál, a még beépítetlen, művelésre alkalmas területet, valamint az amúgy is nagy földterületet elfoglaló fővárost óvták meg ezzel a föld alatti árvízvédelmi rendszerrel.
Közép-Európában a klímaváltozás miatt egyre gyakoribb a szélsőséges csapadék. Vagy annyi zúdul le percek alatt, mint a havi átlag, vagy hónapokig egy csepp sem esik. Jó lenne ilyenkor valami puffertartály, vagyis víztározó, ami a fölösleget visszatartja, hogy később öntözésre lehessen használni. Nálunk a 19. század nagy folyószabályozásai idején levágták a folyókanyarokat, viszont víztárolókat nem építettünk, így a Duna és a Tisza vize egy valóságos csövön szalad át az országon.