Körülbelül 9000 évvel ezelőtt kezdődött a mezőgazdaság azon a területen, amit ma Közel-Keletnek nevezünk.
Az ősi földművelők búzát, árpát és lencsét termesztettek, háziasították a juhot, szarvasmarhát és sertést, és tudásuk-tapasztalataik lassanként elterjedtek Ázsia és Európa területén is. De mezőgazdasági szakértelem mellett hoztak magukkal valami mást is: a kutyáikat. A Biology Letters című folyóiratban megjelent új tanulmány szerint pedig az elmúlt több ezer év alatt ezek a „mezőgazdasági” kutyák végül teljesen kiszorították az egykori európai kutyákat.
A kutatók DNS tesztek alapján jutottak erre az eredményre: 99 olyan kő- és bronzkori kutya génállományát vizsgálták és hasonlították össze, amelyek maradványait 37 régészeti feltáráson találták meg Európában és a Közel-Keleten.
A korai közel-keleti mezőgazdasági termelők, aki a mai Irakban, Szíriában, Libanonban, Jordániában, Izraelben és Egyiptomban éltek, másfajta háziasított kutyákat tartottak, mint az európai ősrengetegben élő újkőkori vadászó-gyűjtögető csoportok.
Miután a háziasított kutya voltaképpen célszerszám, teljesen más tulajdonságú ebekre volt szükségük az állattartó-földművelő embereknek, mint azoknak, akik a vadat űzték. (Bár erre nem tér ki a közlemény, de az ősi európai kutyák talán olyanok lehettek, mint a kajtató ebeknek nevezett nyugat-szibériai lajkák, amelyek felkutatják, megállítják, és a vadásznak ugatásukkal „megmutatják” a zsákmányt.)
„Kimutattuk, hogy a kutyák fontos elemei voltak a kőkori terjeszkedésnek Európában, jóval inkább, mint a lábasjószág, vagy a haszonnövények: a kutyák együtt utaztak a közel-keleti gazdálkodókkal több ezeréves terjeszkedésük során Európa-szerte” – írta Anne Tresset és Morgane Ollivier, a francia Nemzeti Kutatási Tudományos Központ (CNRS) közleményében.
Fotó: Pixabay.com