Nyári esténként Noirmoutier francia atlanti-óceáni szigeten Hervé Zarka a tengeri sót gereblyézi a sekély medencékből. Egy simoussit használ, három méteres nyelet, amely végén gereblyefogak helyett deszkalap van.
A sót legalább a hetedik század óta ezzel a módszerrel gyűjtik, amikor a bencés szerzetesek ástak olyan csatornákat, amelyek a tengervizet beengedték a lapályra. Ez máig kézi munka: a szigeten sehol sem gyűjtik géppel a nap által elpárologtatott tengervíz után visszamaradó maradó sót.
Zarka 25 évvel ezelőtt költözött Noirmoutierbe Párizsból, mert szereti az óceánt. Tíz évvel azután, hogy áttelepült, saunier, vagyis sókészítő lett. Azt mondja, nagyon elégedett a meglepetés karrierjével.
Noirmoutier sóipara az 1940-es években virágzott, majd a hűtőszekrény elterjedésével gyorsan hanyatlásnak indult, és jóval kevesebb só kellett a tartósításhoz.
De manapság ismét élénk a tengeri só iránti kereslet, ahogy divatba jött az egészséges táplálkozás. A híres francia séfek ismét felfedezték a természetes tengeri só ásványianyag-tartalmát, és a legjobb ételekre fleur de selt, a lepárláskor a legfelső réteg kristályait vagyis „sóvirágot” szórnak.
A fleur de sel húszszor annyiba került, mint a lejjebb összegyűlő durva só, és ez a bevétel lehetővé teszi a sókészítők számára, hogy tisztességesen megéljenek.
Az eső ugyanakkor tönkreteheti az egész termést. A sófarmerek, akárcsak más gazdák sorsa az időjárástól függ. Ma 150 saunier mintegy 2500 tonna tengeri sót termel a júniusról szeptemberig tartó szezon alatt Noirmoutier kis szigetén.