Kanada már a kávétermesztésről ábrándozik

Nyersolaj nélkül leállna a Föld nevű bolygó működése. A fúziós erőművek még olyan távol vannak, mint Verne idejében a Hold: csak álmodozhatunk arról, hogy elérjük.

De gondoltak már arra, mit lenne kávé nélkül? A kávé ugyanis nemcsak az a frissítő ital, ami kellemessé teszi a napot, hanem a világkereskedelemben az olaj utáni második legnagyobb mennyiségben megforduló áru. A világ hatvan országában termesztik, és így közvetlenül 25 millió család megélhetését biztosítja.

A klímakutatók körében azonban egyre nagyobb az egyetértés, hogy az éghajlatváltozás nagymértékben befolyásolja a kávétermést a következő 80 évben. 2100-ra a kávé termesztésére használt föld több mint 50 százaléka már nem lesz művelhető a termőterületek emelkedő átlaghőmérséklete és az hektikus csapadék következtében.

A kanadai tudományos akadémia elemzése szerint Latin-Amerika kávé-régióiban a földek több mint 90 százaléka erre a sorsra jut. Etiópia, a világ hatodik legnagyobb exportőre pedig 2050-ig elveszítheti termésének több mint 60 százalékát. Vagyis csak egy generációnyira vagyunk attól, hogy a kávé csak a leggazdagabbak által megfizethető cikk legyen.

A felmelegedés azonban a kanadai mezőgazdaság számára előnyöket is hozhat. Így például Kanada lehet a következő ország, ahol a kávét nem csak pörkölik, hanem termesztik is. Az elkövetkező évtizedben az éghajlatváltozás valamint „az új technológiák” alkalmazása révén a kávébab termesztése Kanadában is megvalósítható lenne – vélik a klímakutatók.

Fotó: Pixabay.com