
A robotok nem csupán a blogunkban már említett, beltéri, emeletes és automatizált zöldséggyárakban dolgozhatnak. Egyre több kísérleti modell jelenik meg a szabad ég alatt is.
Noha még Amerikában is vannak olyanok, főleg mexikói vendégmunkások, akik attól tartanak, hogy a robotok elveszik a megélhetésüket, a fejlesztők azzal érvelnek, hogy segítségükkel a kellemetlen munkák elkerülhetők lesznek.
A Panasonic december elején a Tokióban megtartott nemzetközi robotkiállításon (International Robot Exhibition) mutatta be paradicsomszüretelő robotját, ami nem csak végigrohan a sorokon és mindent beszippant a puttonyba, hanem kizárólag az éretteket választja ki, és úgy szedi le, hogy meg sem nyomódik a termés. Ez a fajta disztingválás igen nehéz feladat volt eddig a fejlesztők előtt, de a hírek szerint sikerült megoldani a leckét. Az egész titka a fejlett vizuális szenzorok alkalmazása és a gép programozása volt.
Ugyanakkor a Robert Bosch GmbH is szorítóba lépett a BoniRob, a gyomirtó robot bemutatásával. Ez nem vegyszerrel támad a gyomokra, hanem ha olyan levelet lát, ami nem szerepel a védendő növényeket tartalmazó memóriájában, kérlelhetetlenül lecsap. Az akkumulátorral, vagy a hatótávolság kiterjesztése érdekében generátorral is felszerelhető BoniRob a sorok között föl-alá járkálva vadászik a zsákmányra. A Bosch szerint ez a prototípus csak az első lépés egy univerzális mezőgazdasági automata kifejlesztésének irányába.
Fotó: Bosch
Iratkozzon fel Ön is hírlevelünkre és értesüljön a friss blogposztokról:https://blog.syngenta.hu/hirlevel