Akárcsak az amaránt vagy a quinoa, a köles is egyre inkább divatba jön a nyugati országokban, de nem madáreleségként.
Ezt az ősi gluténmentes magot gyakran szórják a krumplipürére a legdrágább éttermekben, ugyanakkor belefőzik bébiételekbe és általánosan magasztalják tápláló erényeit. Néhány életmód portálon még úgy is nevezik, hogy a köles az új quinoa.
Pedig a köles olyan ősrégi, hogy régészeknek kellett kideríteni, honnan is származik eredetileg. Martin Jones a Cambridge University archeológia professzora nyomozta ki, hogy Észak-Kínából – ahol már 7500 éve termesztették – hogyan jutott el a pásztornépek közvetítésével Európába, ahol aztán évszázadokig a szegények eledele volt. De már korán megkedvelték Thaiföldön és Indiában is.
Később azonban a kölest kiszorította a nagyobb hozamú búza, rizs és újabban a kukorica, és a nemesítők és kutatók is ezeket preferálták a későbbiekben, így még inkább növelve azok előnyét.
Martin Jones szerint talán ideje lenne megvizsgálni, hogy a kölesnek milyen szerepe lehet a klímaváltozás idején fenyegető rossz termés és a több régióban tapasztalható éhínség ellen.
Ez a fajta újragondolás most folyik Indiában, és éppen az a mezőgazdasági kutató állt a kezdeményezés élére, aki az általa irányított „zöld forradalom” révén sokat tett a köles kiszorításáért. Most pedig lépést váltott, és azt javasolja, hogy az indiai kormány a támogatandó szemes termények listájára vegye fel a kölest is. Az az 1,2 milliárdos ország lakosságának kétharmada jut állami támogatással olcsóbb gabonához.