
Dél-Bajorországban, Holzkirchen környékén jó dolguk van a teheneknek: térdig járnak a legelni valóban, és kérődzés közben az Alpok látványában gyönyörködhetnek. Azonban a faluban van egy házaspár, amely nem békül meg a tehenekkel, mivel kolompjuk felébreszti őket, és ezért depresszióba estek. Legalábbis ezzel perelték be a tehenészeket. Nem is először.
Az első, már négy éve húzódó per tárgya a legelőn elhullatott tehéntrágya volt, ami a pereskedők szerint büdös, és mindenféle rovar melegágya. Jóllehet a környéken hagyomány az állattartás, az ügy a müncheni tartományi bíróságig jutott. Aztán beperelték Holzkirchent, amiért bérbe adja a legelőt a tehenészeknek, akikkel szemben most újabb pert kezdeményeztek. Mert nemcsak a kolomp „zajszennyezése” zavarja a pereskedőket, hanem az is, hogy szerintük kegyetlenség kolompot akasztani a nyakukba. Úgy gondolják, sokkal jobb lenne, ha GPS jeladóval látnák el Riskáékat, mert akkor akár egy okostelefonon is követni lehetne a mozgásukat.
Ezek a megrögzött állattartók azonban ragaszkodnak a hagyományokhoz, és Holzkirchen polgármestere, Olaf von Löwis is azon a nézeten van, hogy a legeltetés a megyében általános gyakorlat, és a mezőgazdaság egyik fontos pillére.
Még jó, hogy a tehenek nem értenek semmit az egészből, mert rögtön megsavanyodna a tejük bánatukban.
Iratkozzon fel Ön is hírlevelünkre és értesüljön a friss blogposztokról: https://blog.syngenta.hu/hirlevel