
Az ötéves átlagot több mint 40 százalékkal meghaladó mennyiségű, 57 millió tonna kukorica termett Argentínában.
Az adatok szerint a 2014-2018-as évek átlagtermése 39,912 millió tonna, míg tavaly 43,460 milliót takarítottak be. A jövő év februárjának végén záruló üzleti évben így a kukorica-kivitel is csúcsot dönt, az előrejelzések szerint eléri a 35 millió tonnát.
A remek időjárási körülmények mellett annak köszönhető ez a rekorderedmény, hogy a vetésterület is ötödével haladta meg az ötéves átlagot.
A FAO országjelentése ugyan nem tartalmazza a terület nagyságát, azt azonban megemlíti, hogy a kukorica októberi vetését késleltette a július óta tartó aszály. A búzát viszont már augusztusban elvetették, mégpedig 6,6 millió hektáron. A szárazság miatt azonban a vetés fejlődése elmarad a kívánatostól. A farmerek eddig is csak a vetésterület növelésével tudták növelni a termést, az viszont igen eredményes lett, hiszen az elmúlt öt év átlaga 16,318 millió tonna, ám tavaly 19,46, idén pedig 19,60 millió tonnát takarítottak be.
A tavalyi nagy termésből 12,8 millió tonnát exportált Argentína, amit a helyi valuta, a pezó jelentős leértékelése is támogatott.
Fotó: planet_fox képe a Pixabay -en.
***
Iratkozzon fel Ön is hírlevelünkre és értesüljön a friss blogposztokról: https://blog.syngenta.hu/hirlevel
Fent vagyunk a Facebookon is: https://www.facebook.com/syngentaagrarklub