Kulagarban terem a bors Goán

Az egykori portugál gyarmat, a délnyugat indiai Goa borstermesztő gazdáinak van okuk a derűre, hiszen jól terem a bors. De ne gondoljunk a látóhatárig nyúló borsföldekre, mert a helyiek köztes növényként termesztik a fűszert.

A helyi forró klimatikus adottságok ugyanis már jó ideje arra késztették a földművelőket, hogy sokfajta haszonnövényt úgynevezett kulagarokban termesszenek. A kulagart úgy kell elképzelni, mint nálunk a barackosokat. Olyan fák sorait, amelyek termését valamiképpen – teaként, fűszerként – hasznosítják, árnyékukban pedig sok minden megterem.

A bors szereti az ilyen élőhelyet, így India legkisebb állama, a mindössze 3700 négyzetkilométeres, csupán 1,8 millió lakosú Goa borsültetvényei is bővülőben vannak. A három évvel ezelőtti 721 hektárral szemben ma már 770 hektáron termesztik és a betakarításkor mért mennyiség 230 tonnáról 244 tonnára nőtt.

Az Indiában a goai kulagar meglehetősen ismert fogalom, ám ezzel a termelési móddal – a fák árnyékába vetett köztesnövény termesztéssel – csak mostanában, a nagy szárazságok miatt kezdenek ismerkedni a szubkontinens többi államában. Pedig a kulagar azért is hasznos, mert a köztesnövények a vegetációs időszakban elveszik a gyomnövények életterét, zöldtrágyaként talajba forgatva pedig növelik annak szervesanyag-tartalmát.