
A floridai citrus farmerek elkeseredett küzdelmet folytatnak a levélbolhák által terjesztett huanglongbing (HLB) járvánnyal, amely óriási károkat okoz az amerikai államban.
A huanglongbing, vagy sárgasárkány-kór több mint tíz éve jelent meg Floridában, a Diaphorina citri nevű levélbolhafaj által terjesztett betegség teljesen tönkreteszi a citrusfélék terméseit, és az évek óta tartó intenzív kutatómunka ellenére továbbra is csak megelőzhető, de gyógyíthatatlan. A helyzet súlyosságát mutatja, hogy az amerikai mezőgazdasági minisztérium közelmúltban közzétett, a korábbinál pozitívabb előrejelzése ellenére is öt évtizedes mélypont közelében marad Florida citrustermése.
Washington a márciusi prognózis szerint 71 millió láda narancsot, és 10,7 millió láda grépfrútot vár a floridai gazdáktól idén, ezzel kissé felfelé módosítva a korábbi előrejelzéseit. A mezőgazdasági minisztérium az előrejelzés kiadását megelőzően válsághelyzetet hirdetett a citrustermesztésben, ezzel lehetővé téve három, még engedélyezés alatt álló antibiotikum használatát a járvány megfékezésére.
A Floridai Egyetem számításai szerint a kór 2007 óta 7,8 milliárd dolláros bevételkiesést okozott az államban. Washington most adókedvezményekkel és megemelt kutatási finanszírozással venné fel a harcot a HLB ellen.
Miközben az amerikai kormány tovább küzd, a helyi lapok szerint egyre több gazda adja fel, és vágja ki citruskertjeit, és vált át az olajfák termesztésére. Jelenleg ötven floridai gazda nevel olajfákat mintegy 1,2 négyzetkilométeres területen, és több, 2012-ben elindított kert idén hoz először termést. Az olajfa viszonylag új terménynek számít a Napsugár Államban, de a termesztésnek új lendületet adhat, hogy a Floridai Egyetem és a szövetségi mezőgazdasági minisztérium kutatási és oktatási programot indított az olíva népszerűsítéséért.