A klasszikus, azaz mechanikai találmányok aranyérmét kapta meg tavaly a Feltalálók Világszervezetének bemutatóján Nádas Béla belgyógyász. Ő olyan megoldást fejlesztett ki, amelyben egy tengely hajt meg másik kettőt, de nem fogaskerékkel, lánccal vagy ékszíjjal, ráadásul az újfajta mechanizmus felezi a fordulatszámot, és mivel kisebb súrlódással működik, energiát is megtakarít.
Ez a mezőgazdasági gépeknél kiválóan alkalmazható gépelem lehet a szakemberek szerint. A bélrendszerrel foglalkozó főorvos, akinek csak hobbija a feltalálás, rendkívüli térlátással rendelkezik. Az új megoldás szerint négy golyó négy pályán való „szaladgáltatásával” jön létre a meghajtás. A feltaláló alkatrészei és megoldásai nem csupán elméleti síkon működnek. Keringőlapátos elven működő kompresszorát már ipari célokra is használják, miután a Smartsol Engineering Kft. több mint 97 millió forintot ruházott be 2011-ben a találmány fejlesztésébe. Ha a „golyós hajtás” is mecénásra talál, elfelejthetjük a fogaskerekeket és az ékszíjcserét.