
Kicsit több odafigyelés, ám általában magasabb átvételi ár jellemzi a magas olajsavas (HO) napraforgót. Idén a különbség még szembetűnőbb: míg linolsavasért alig több mint 80 ezer forintot fizetnek tonnánként, addig a magas olajsavas napraforgóért 120 ezret is adnak. Korábban sok vita volt, hogy melyik éri meg jobban, melyik gazdaságosabb, ám ilyen piaci árak mellett ez már nem lehet kérdés. Örömmel jelenthetjük, hogy azon termelőknek, akik ilyen hibrideket választanak, sem kell már kompromisszumot kötniük, akár Clearfield akár hagyományos gyomirtást választanak, hiszen a Syngenta kínálatában megtalálják a legjobb választást- a hagyományos magasolajsavas hibridek mellé megérkeznek a Clearfield HO hibridek, SY Excellio, Talento, Experto – mindhárom teljesítménye új fejezetet nyit a magasolajsavas szegmens történetében. Érdemes lesz őket kipróbálni! Az új magasolajsavas hibridek termés-potenciálja egyenértékű a hagyományos napraforgó hibridekével.
A vásárlóknak is egyre fontosabb az egészséges életmód, tudatosan keresik az egészséges összetevőjű élelmiszereket. Korábban a feldolgozóipar a pálmaolajat részesítette előnyben annak olcsósága miatt. Azonban annak egészségre és környezetre gyakorolt negatív hatása népszerűtlenné teszi az ilyen összetevőjű termékeket. A feldolgozóipar ezért keresi a pálmaolaj helyettesítésére szolgáló legjobb megoldást, s erre minden szempontból a tökéletes termék a magasolajsavas napraforgó olaj. Ez tovább eltartható, magasabb hőfokra hevíthető. Az ilyen típusú olajjal készített ételek egészségesebbek a fogyasztók számára, kiválóak például a koleszterincsökkentő diéták részeként.
A termesztés technológiája egyébként szinte teljesen megegyezik a hagyományos napraforgóéval. Leginkább csak némi odafigyelést igényel, mivel az ajánlott izolációs távolságot be kell tartani a termesztés során, és ügyelni kell arra, hogy a vetésnél, betakarításnál, szárításnál, illetve a raktározásnál a linolsavas fajtákkal való keveredést elkerüljük. Ennek érdekében a gépeket, raktárakat, a szállítás és feldolgozás közben használt eszközöket a betakarítás kezdete előtt meg kell tisztítani. Ahol mindkét típust termesztik, ott érdemes a HO-val kezdeni a betakarítást. A termelésről bővebben itt talál leírást.