Napelemek új generációjával kísérleteznek Hollandiában

A BayWa és a Wageningen Egyetem azt kutatja, miként lehetne a féligáteresztő napelemes modulokat a termőföldön hasznosítani úgy, hogy közben a növények is megkapják a fejlődésükhöz szükséges napfényt.

A BayWa terve az, hogy olyan termesztési körülményeket teremtenek, amelyben napelemes modulokat kombinálnak különféle bogyós gyümölcsök termesztésével.

Álláspontjuk szerint a mezőgazdasági földterület „átfedésével” a mezőgazdasági termelők egyrészt meg tudják védeni növényeiket az éghajlatváltozás okozta szélsőséges időjárási viszonyoktól, másrészt hozzájárulnak az éghajlat védelméhez azáltal, hogy zöldáramot termelnek.

„A föld kettős felhasználása élelmiszerek termesztésére és energia előállítására óriási lehetősget jelent, különösen az gyümölcs- és szőlőkultúrák esetében” közölte a cég.

Az első helyszínen – a babberichi AgriPV parkban a BayWa partnercégével, a GroenLevennel közösen 10 250 napelemmodult telepített egy 3,2 hektáros málnamezőn. A modulok mintegy 1250 háztartás energiaszükségletét fedezik. A projekthez a BayWa kidolgozott egy félig átlátszó napelemes modult, amely elegendő fényt bocsát át a málna számára, miközben megóvja a növényt a szélsőséges időjárástól, beleértve a jégesőt, a heves esőzéseket és a közvetlen napfényt.

A málnát eddig klasszikus módon védőfóliákkal igyekeztek megóvni a területen. Az új módszer időt és pénzt takarít meg nekik, miközben csökken a műanyaghulladék is.

A napelemes moduloknak a más típusú bogyókra – például ribizlire, áfonyára, szederre vagy eperre – gyakorolt ​​hatását négy további AgriPV projekt részeként vizsgálják. A napkollektoros modulok alatti helyzetet szenzorokkal figyelik, csakúgy, mint a növények egészségét és a gyümölcsnövekedést. A BayWa szerint alma- és körtetermesztőkkel is érdemes lenne együtt dolgozni további kísérleti projektekben.