Nemcsak a FAO számára lenne fontos cél a városok fásítása

Tree City, azaz „fás városok” kitüntető címmel jutalmazta ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) és az Arbor Day Alapítvány azokat a településeket, ahol sokat tesznek a zöld környezet megteremtéséért. Első körben összesen tizenhét ország 59 városa kapta meg az elismerést.

A kezdeményezés célja, hogy felhívják a figyelmet a fenntartható, egészségesebb városi környezet fontosságára. A program szeretné a különféle gyakorlati megoldásokat másokkal is megosztani, arra buzdítva őket, hogy a növeljék zöldterületeiket.

„A városok a Föld felszínének mindössze három százalékát foglalják el, ám a világ lakosságának csaknem 60 százalékának adnak otthont, akik a természeti erőforrások 75 százalékát használják fel ezekben.”

A jövőbeni tendenciák még fontosabbá teszik a fenntartható földhasználat tervezését. A fák csökkenthetik a zajt, védik a vízforrásokat, megakadályozzák a talaj erózióját és csökkentik a légkondicionálás, valamint a fűtés energiaköltségeit. Nem utolsósorban javítják a lakók közérzetét.

A Tree City 59 elismert városa között a szlovén főváros Ljubljana mellett Quito, Párizs, Jereván is megtalálható. A metropoliszok közül New York, San Francisco és Toronto is sokat tesz a zöld területeiért. Rajtuk kívül mintegy száz város jelezte, hogy szívesen csatlakozna a kezdeményezéshez.

Hiroto Mitsugi, a FAO Erdészeti Főosztályának főigazgató-helyettese kifejtette: „e városok együttesen egy új globális városi erdőgazdálkodási hálózatot alkotnak, büszkék vagyunk rájuk az egészségesebb, zöldebb élőhelyek felé tett erőfeszítéseik miatt.

Free-Photos képe a Pixabay -en.