Rekord brit búzatermés és a Brexit-aggodalmak

Nagy-Britanniában befejeződött a búza-betakarítás, és a becslések szerint 2015 óta a legnagyobb a termés – idézte a Reuters hírügynökség a Mezőgazdasági és Kertészeti Fejlesztési Tanács (Agriculture and Horticulture Development Board, AHDB) közleményét.

A szervezet becslése szerint az idei búzatermés 16,19 millió tonnára növekszik az előző szezon 13,56 millió tonnájával szemben. Ugyancsak több árpát, 7,53 millió tonnát takarítottak be, mint tavaly, amikor az árpatermés csupán 6,51 millió tonnára rúgott.

„A nagy búza- és árpatermés kétségkívül a nettó exportőr-pozíciójába helyez bennünket” – jelezte összefoglalójában mondta az AHDB elemzője, Alice Bailey, aki szerint a megegyezés nélküli, vagyis a no-deal Brexit lehetősége viszont aggodalommal tölti el a farmereket, hogy annak bekövetkezte kor mit is kezdjenek a felesleggel.

A fentiekkel kiváló terméseredményekkel szemben a repcetermésre vonatkozó előzetes becslések azonban meglehetősen borúsak. Az AHDB elemzői úgy látják, hogy a termés 1,77 millió tonnára esett vissza, ami a legkisebb mennyiség 2004 óta, és jelentősen elmarad az elmúlt évi 2,01 millió tonnától.

***

Iratkozzon fel Ön is hírlevelünkre és értesüljön a friss blogposztokról: https://blog.syngenta.hu/hirlevel

Fent vagyunk a Facebookon is: https://www.facebook.com/syngentaagrarklub