Rekord terményt hozott idén az Élelmiszerlavina

Minden szempontból rekordot jelentett az Élelmiszerlavina történetében az idei év. Több mint 13 ezer nehéz sorsú emberen segített idén a Magyar Élelmiszerbank Egyesület és a Syngenta Élelmiszerlavina programja. A résztvevő 37 önkormányzat és civil szervezet földjein összesen csaknem 170 tonna egészséges élelmiszernövényt termesztettek, több mint ezer ember aktív bevonásával.

Az Élelmiszerlavina program lényege, hogy a Syngenta által felajánlott több millió forint értékű vetőmagból a résztvevők helyben – szakmai felügyelettel – burgonyát, zöldborsót, csemegekukoricát, karfiolt, vöröshagymát, fejeskáposztát, paprikát termesztettek, majd ezt odaadták a környéken élő időseknek, rászorulóknak, fogyatékkal élőknek, szociális intézményeknek. – A program fontos hozadéka a kézzelfogható segítségen túl az is, hogy a benne tevékenykedők megtanulhatják, hogy a saját kertjüket hogyan hasznosítsák, s ezáltal visszataláljanak a munka világába. Nagyon fontos lenne, hogy a jelenleg kihasználatlan kiskertekben ismét egészséges élelmiszernövények termesztésébe kezdjenek a családok, az Élelmiszerlavina ezt a célt is szolgálja – tette hozzá Czigány Tibor, a Syngenta Magyarország ügyvezető igazgatója..