Az indiai kormány a farmerektől minden évben nagy mennyiségű alapvető élelmiszert – elsősorban rizst és búzát – vásárol fel, és azonos, vagy még a beszerzési ár alatt eladja a rászorulóknak. Ilyen módon 160 millió család jut olcsó élelmiszerhez.
A legtöbb szemes terményt Punjab adja, amit azért neveznek India magtárjának, mert területe ugyan csupán az ország 1,5 százalékát teszi ki, mégis innen származik a rizs és a búza 35, illetve 60 százaléka.
Azonban mindez öntözés nélkül nem menne, mivel az észak-nyugati terület még a monszunból is elég keveset kap. A szubkontinens átlagos éves csapadékmennyisége ugyanis 1083 milliméter, de Punjabnak 700 milliméterrel kell beérnie. Az öntözés jövőjével azonban bajok vannak: miközben az öntözővíz 73 százaléka a kutakból származik, zuhan a talajvízszint, mégpedig évente 40-50 centimétert.
Az államban 30 éve még a 10 méter mély kutakban is volt víz, de mivel egyre több vizet szivattyúznak, tavaly már 20 méter volt az átlag, de vannak olyan területek, ahol 30 méternél is mélyebbre kell fúrni, hogy elérjék a vízszintet. A helyi mezőgazdasági egyetem, a Punjab Agricultural University ezt riasztónak tartja, a mezőgazdasági kutatóintézet szerint pedig bármi áron változtatni kell a szokásokon, mást kell termeszteni. A rizsnek például négyszer annyi vízre van szüksége, mint a kukoricának, hüvelyeseknek, vagy az olajos magvaknak.