Robotgyártót vett a John Deere

A John Deere 305 millió dollárért megvett egy startup vállalkozást, ami olyan robotokat gyárt, amelyek felismerik a gyomokat, és nagy pontossággal gyomirtót spriccel rájuk. A szóban fogó cég, a Blue River Technology igazgatója, Willy Pell szerint robotjuk révén akár 90 százalékkal is csökkenthető a gyomirtók használata a földeken.

A cég robotjait egy hagyományos traktor mögött vontatják, mint a hagyományos permetező berendezéseket. De kameráikkal meg tudják különböztetni a haszonnövényeket a gyomoktól, sőt a szoftver magától is fejleszti növényismereti tudását. A Blue River Technology első terméke, a LettuceBot, már az USA salátatermésének mintegy 10 százalékát ellenőrzi.

Az idei évben pedig a startup már a második, a gyapottermesztő farmerek számára kifejlesztett rendszerét tesztelte, ami a tervek szerint jövőre már piacképes lesz.

A John Deere már olyan technológiát is forgalmaz, amely két centiméteres pontosságú GPS-t használ a szántóföldön a gépjárművek mozgásának automatizálására.

A „Nagy Zöld” ugyanakkor már akkor is kísérletezett automata traktorokkal, mielőtt a Google és a Tesla létezett volna, de még a legfejlettebb járművek is csak a vezetőt segítik a pontos manőverezésben. Tehát még mindig szükségük van egy emberre a fülkében.