Robotok terelik a teheneket

Idén áprilisban adták át az első fejőrobotot Gödöllőn, a Szent István Egyetem tangazdaságában. Nincs már messze az az idő, mikor a fejőrobothoz, egy robot juhász fogja terelni az állatokat. A „próbakör” már megvolt, a Sydney Egyetem Corstorphine-i farmján élő teheneket robottal terelték ki a karámból és az állatok ezt nyugodtan fogadták és hatékonyan követték a robot „utasításait”. Az egyetem dolgozói már korábban bemutatták a Rover prototípusát a Tejtermék Kutatási Alapítvány Szimpóziumán, Kiamában és bebizonyosodott, hogy a technológia nagyon hasznos lehet a gyakorlatban. Eredetileg a négykerekű masina nem is juhászkutyának készült. Az egyetem kutatói fejlesztették a fák és gyümölcsök ellenőrzésére a gyümölcsfarmokon. Ezt használták kezdetben a tehénállományban is kisebb változtatásokkal. A robotikus terelés nem az egyetlen terület, amelyben nagy haszna lenne egy ilyen gépnek. Be tudná gyűjteni az állatokra vonatkozó adatokat a legelőkön, figyelné az ellést, ellenőrizné a jászlakat, szükség esetén azonosítaná majd elkülönítené az állatokat. A kutatás nagyon korai szakaszban van, de a technológiát már most úgy fejlesztik, hogy az állattartóknak minél komolyabb segítséget nyújtson a jövőben.