Jó évet zárt a bolgár gabona
Az idei a bolgár mezőgazdaság legjobb éve 2017 óta: a 2021-ben betakarított búza 52%-kal haladja meg az egy évvel korábbit Bulgáriában. Viszonylag nyugodt és normális
Az idei a bolgár mezőgazdaság legjobb éve 2017 óta: a 2021-ben betakarított búza 52%-kal haladja meg az egy évvel korábbit Bulgáriában. Viszonylag nyugodt és normális
Bulgáriában a mezőgazdasági ágazat több mint 90 százaléka a gabona köré koncentrálódik, ezért a szegmens főszereplői örülhettek az idei szezon eredményeinek. A kivételesen jó 2019
A bolgár agrárgazdaság teljesítményéről készült első becslések azt mutatják, hogy a 2020-ban elért 7754,0 millió levás kibocsátási érték 8,3 százalékos csökkenést jelent 2019-hez képest, közölte
Komoly visszaesés következett be idén a bolgár búza, napraforgó és kukorica termésmennyiségében. A legnagyobb csapást a búza szenvedte el, ebből 20,6% -kal termett kevesebb, mint
Mintegy 60 százalékkal csökkent 2019 hasonló időszakához képest a sörértékesítés az éttermekben és szórakozóhelyeken Bulgáriában a koronavírus járvány miatt. Eközben a dobozos sörök forgalma viszont
A szófiai Földművelésügyi Minisztérium stratégiai tervet készít Bulgária mezőgazdaságának digitalizálására. Az új digitális technológiák potenciálisan forradalmat hozhatnak a mezőgazdaságban, és ez azért szükséges, mert a
Június közepéig várhatóan 4,3 - 4,5 millió tonna között lesz a búzatermés – jelentette ki az előzetes felmérések alapján a bolgár mezőgazdasági miniszter, Desislava Taneva,
Termőre fordul a szakértelem