Nemcsak a FAO számára lenne fontos cél a városok fásítása
Tree City, azaz „fás városok” kitüntető címmel jutalmazta ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) és az Arbor Day Alapítvány azokat a településeket, ahol sokat tesznek
Tree City, azaz „fás városok” kitüntető címmel jutalmazta ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) és az Arbor Day Alapítvány azokat a településeket, ahol sokat tesznek
Akármilyen furcsán hangzik, a globális felmelegedés növeli a fák fagykárosodását, ami Európában millió eurós veszteséget okozhat évente – állapította meg egy új finn-kínai tanulmány, ami
Igen, amiről csak terveket látunk gyakran, az már megvalósult Milánóban. Ez a Bosco Verticale, vagyis a Függőleges Erdő, ami tulajdonképpen két – fákkal beültetett –
Az olajfák nem csak sokoldalúan hasznosítható terményt adnak, hanem sok ezer munkahelyet is biztosítanak a mediterrán térségben. Jóllehet a fa maga igen szárazságtűrő, ám az
Új eredményt hozhat a farontó bogarak elleni küzdelemben egy új csali fejlesztése, amelyen magyar kutatók is dolgoznak. A szakemberek munkájáról, amelyről az amerikai tudományos
A papíripar újabb mérföldkőhöz érkezett. Nemrég bemutattak egy forradalmian új típust, amely 80 százalékban búzaszalmából, 20 százalékban cellulózból készült. A környezetre mérsékelten káros újrahasznosítás már
Termőre fordul a szakértelem