A maffia markában az olasz mezőgazdaság
Az olasz szervezett bűnözés bevétele a mezőgazdaságból 2017-ben 30 százalékkal 21,8 milliárd euróra ugrott – jelentette be az olasz farmerszövetség, a Coldiretti. A maffia agrár-forgalmának
Az olasz szervezett bűnözés bevétele a mezőgazdaságból 2017-ben 30 százalékkal 21,8 milliárd euróra ugrott – jelentette be az olasz farmerszövetség, a Coldiretti. A maffia agrár-forgalmának
Az emelkedő átlaghőmérséklet, a tavaszi esők elmaradása Olaszország-szerte legalább egymilliárd eurós kárt okoztak az első fél évben – idézi a Reuters az olasz gazdaszövetség, a
Több mint hét hónappal az után, hogy Olaszország központi régióit lerombolta a földrengés, Umbria tartomány gazdái a lencsétől várják, hogy újraéledjen a helyi mezőgazdaság. A
„A bürokrácia halálosabb a földrengésnél” – hirdette az egyik transzparens azon a március elejei tüntetésen, amelyet a földművesek három birka társaságában tartottak Rómában, a parlament
Az Etna nagyjából 3330 méter magas, és arról nevezetes, hogy évente jó, ha egy napig borítja hó a csúcs környékét. Hiába, Szicília alig van északabbra
Olaszországban egyre több 35 évnél fiatalabb vállalkozó jelenik meg a mezőgazdaságban. Amint a gazdák másfél milliós tagsággal rendelkező érdekvédelmi szervezete, a Coldiretti felmérése megállapította, a
Az olasz zöldség- és gyümölcsexport huszonöt éve beállított rekordot döntött meg az idei év első felében. Nyolc százalékkal, 2,17 milliárd kilogrammra emelkedett az olasz zöldség- és
A maffia olyan mértékben beszivárgott az olasz mezőgazdaságba és az élelmiszeriparba, hogy az ezekből az ágazatokból származó tavalyi bevétele meghaladta a 16 milliárd eurót –
Egy növényfertőzés továbbterjedése ellen harcoltak, most mégis céltáblává váltak – vélik azok az olasz növényvédelmi kutatók, akik ellen nyomozás indult, miután felmerült, hogy ők a
Termőre fordul a szakértelem