Kicsit furcsán hangzik, de van ilyen, bár nem régen. Tavaly novemberben az indiai tejfeldolgozó cég, az Amul mutatta be első, tevetejjel készült termékét.
A Pakisztánnal határos Gudzsarat állam egyik száraz régiójából származik a tevepásztor nomád rabari törzstől, akik fogyasztják ugyan az állatok tejét, de úgy gondolták, tilos eladniuk. Amint a Hindustan Times beszámol róla, az Amul meggyőzte őket, hogy adják el a helyi tejpiaci szövetkezetnek a tejet, és az így nyert bevétel révén fenntarthatják hagyományos életmódjukat.
A tevetej azonban sósabb, mint a tehéné, ezért ki kellett találni a megfelelő receptet a csokoládé elkészítéséhez. A lap tudósítása szerint ugyanakkor néhány hónap alatt kialakult a csoki vevőköre Indiában.
A tevetej népszerűsítése az ezredfordulón kezdődött. Ilse Kohler Rollefson, német antropológus, aki akkor már 20 éve Indiában élt, és radzsasztáni pásztorok számára nonprofit alapot hozott létre, és az elsők között próbálta rávenni a pásztorokat a tej értékesítésére.
A fejlődés azonban lassú volt. „Meg kellett küzdeni a hagyományokkal, azzal a babonával, hogy a tevetejet nem szabad eladni” – mondta, hozzátéve, hogy ráadásul a közösségen kívül senki sem értékelte a tevetejet. Az emberek tévesen hitték, hogy kellemetlen az íze, és gyorsan megromlik. Azóta viszont már van teve-vaj és tevetejjel készült fagylalt is Radzsasztánban.