Aggódnak az európai borexportőrök, hogyan lép ki az Egyesült Királyság az EU-ból, és mi lesz utána?
“Nincs kristálygömbünk, nem látunk a jövőbe, úgyhogy fogalmunk sincs, mi lesz március 29-e után” – mondta a France24 portálnak Clovis Taittinger, a Taittinger pezsgőház vezetője.
A no-deal Brexit esetén ugyanis a franciák komoly bajba kerülnek, hiszen az Egyesült Királyság, a francia borok és szeszesitalok második legnagyobb importőre, az Egyesült Államok után. Tavaly például 1,3 milliárd euró értében vásároltak a britek francia alkoholos termékeket. Pedig már ez az összeg is elmarad a korábbi „boldog békeidők” szintjétől, hiszen az inflációval és a bizonytalan gazdasági kilátásokkal küzdő britek az elmúlt évben – mennyiségben mérve – 7,2 százalékkal kevesebb bort és 23,7 százalékkal kevesebb egyéb szeszesitalt importáltak. Ez pedig gondolkodóba ejtette az olyan európai bornagyhatalmakat is, mint Olaszország és Spanyolország.
„Nagy-Britanniából származik forgalmunk 27 százaléka, így nagyon fontos, hogy folytathassuk a munkát, de még tervezni sem tudunk” – mondta Nazareno Vicenzi, a Delle Venezie konzorcium vezetője, amely az észak-keleti olasz borokat exportálja.
„Az elmúlt év végén úgy értékesítettünk, mint az őrültek, és így kezdődött az idei év is” – tájékoztatta a 24matins portált Franco Cristoforietti, a Verona régió borászati konzorciumának elnöke.
Benoit Calvet Bordeaux-i borkereskedő pedig ugyan optimista, bízik az angol racionalitásban, de azért arra készül, hogy hat havi mennyiséget gyorsan átszállít a csatornán, és bérelt raktárban tárolja, amíg eldől mi is történik.