Ukrajna: csak a kukorica export bővült

Az idei első nyolc hónapban Ukrajna 3,4 milliárd dollárral 30,9 milliárd dollárra növelte kivitelét, amelynek 37 százalékát tették ki a mezőgazdaság és az élelmiszeripar termékei – közölte a kijevi Gazdaságfejlesztési és Kereskedelmi Minisztérium.

Amint az APK hírügynökség kiemelte, Ukrajna húsz hónapja egyfolytában növeli kivitelét, és az idei augusztus végéig 42,1 százalékos volt az EU-országok részesedése az ukrán áruk kivitelében, és a bázishoz képet 2 milliárd dollárral növekedve elérte a 13 milliárd dollárt.

A fentiekkel szinte egyidőben, szintén az APK által kiadott hír alapján azonban az ukrán gabonaexport vegyes képet mutat. Az október végi összesítés szerint ugyanis idén 12,5 millió tonnát szállítottak külföldi piacokra, 7,4 százalékkal kevesebbet a tavalyi év azonos időszakában exportált 13,5 millió tonnához képest.

A búza kivitele 6,3 százalékkal 7,4 millió tonnára csökkent, és ebből 3 millió tonna volt a takarmánybúza. Igaz, tíz hónap alatt az ország 60,6 tonna lisztet is exportált.

Az árpa kivitele az említett időszak alatt 26,5 százalékkal 2,5 millió tonnára mérséklődött, azonban a kukorica exportja 56 százalékkal bővülve meghaladta a 2,5 millió tonnát.

Iratkozzon fel Ön is hírlevelünkre és értesüljön a friss blogposztokról:https://blog.syngenta.hu/hirlevel